Vázsnok

Ékszerdoboz Baranya megyében, a Hegyháti járásban.
Vázsnok település, szabad vállalkozási zónában fekszik, mely a dél-dunántúli régióban, Baranya megye északi részén helyezkedik el. A hegyháti járáshoz tar- tozik, amely 25 települést foglal magába. A járás székhelye Sásd, melytől 2,5 km- re fekszik Vázsnok. Területe 475 hektárnyi területen fekszik, a község lakosainak száma 125 fő, mely a valóságban 60 állandó személyt jelent. A zsákfalu távolsága Budapesttől 190 km, a megyeszékhelytől, Pécstől 35 km. Egyetlen út köti össze Sásddal, amelyen napi kétszer buszjárat közlekedik, vasárnap kivételével. Vasútállomása nincs.

A település lélekszáma 1960 óta folyamatosan csökkent. Az 1960-as adatok szerint Vázsnok még egy több mint 200 fős település volt, az 1990-es népszámlálás már csupán 168 állandó lakost talál. A népességcsökkenés ezt követően sem állt meg, a negatív rekord 2008-ban volt, amikor a lélekszám nem érte el a 120 főt.
Vázsnok gazdasági életét jelentősen meghatározza, hogy az aprófalvas településszerkezetéből adódóan, elzárt, rossz közlekedési helyzetben lévő kistelepülés. A térségben gyorsforgalmi és országos I. rendű utak nem találhatók. Nincsenek munkahelyek, rosszak a munkajövedelemhez jutás esélyei.

A település 59 háza közül négy holland tulajdonban van. Az elmúlt években területfejlesztési és egyéb pályázatok segítségével, valamint lakossági és önkormányzati források felhasználásával kiépült a településen az infrastruktúra, ami jelen esetben a vezetékes ivóvízre és áramszolgáltatásra korlátozódik. A faluban nincs vezetékes gáz, szennyvízhálózat, óvoda, iskola, bolt, orvosi rendelő, ezeket a szolgáltatásokat Sásdon tudják igénybe venni a falu lakói az önkormányzat által működtetett falubusszal.

A térségben jelentős szerepet játszik a primer szektor: a mezőgazdaság, élelmiszertermelés, az erdő- és vadgazdálkodás. Jelenleg a nagyüzemi mezőgazdaság dominál a térségben, ami a helyi lakosság szűk rétegének biztosít csak megélhetést.

A településen a legnagyobb munkáltató, az állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkozó Sásdi AGRO Mezőgazdasági Zrt. amely Vázsnokon raktárüzemet működtet. Egyéb munkahelyi lehetőséget a nagyobb városok biztosítanak. (Sásd 2,5km, Dombóvár 17 km, Kaposvár 35 km, Komló 22 km.) A járásban nyilvántartott álláskeresők száma az utóbbi 6 évben kb. a felére csökkent ugyan, de a tavalyi évben még mindig 750 fő volt, ami a lakosság számához képest magas arány.

A hegyháti járásban az idegenforgalom egyike azon területeknek, ahol még vannak kiaknázatlan lehetőségek. A turisztikai attrakciók mellett a szálláshelyek fejlesztése elmaradt a térségben.

A régió természeti adottságai kiválóak. Különösen jók a fa,- vad,- hal-, és gyógynövénygazdálkodás feltételei. Óriási nagyságrendű erdős területtel ren- delkezik a járás, és a Mecsek közvetlen szomszédsága pedig páratlan állatvilág- gal gazdagítja a területet.